Odalent

Mélyet szippantottam a cigibe és éreztem, ahogy a tüdőm megtelik füsttel, korommal és kátránnyal. Egy isteni pillanatra tűz költözik a mellkasodba ilyenkor, és sárkánnyá változtat, mondta mindig Ab, amíg ki nem szakadt a testéből a sárkány és porrá nem égette. Mindig Abra gondolok ilyenkor, amikor a doboz első szálát a számba veszem. Tőle kaptam a gyújtót.

A füst lustán gomolygott ki az ajkaim közül, nem is siettettem. Minden szippantás egy órával kevesebb az életemből, és már így sem maradt sok hátra. Mahaf fejcsóválva állt a kiszáradt fa mellett.

- Undorító.

- Aha -fújtam ki végül a füstöt. Mindig nevetségesen sok jött ki, mintha a tüdőmben egy dimenziókapu lenne az 1666-os Londonba. Éreztem a számban a polgári forradalmat és a Király leheletét.

- Siess. A Révész már vár.

- Ez a dolga.

Mahaf csak egy szúrós pillantással válaszolt, majd nyugtalanul mögém pillantott. Mondania sem kellett, tudtam, mi zavarja igazán. A köd.

Elsewhere

(Excercise: Write about arrival at a different place - with no other explanation  of how you got there. Reflect on your senses.)

The first thing was the smell... well, smells, actually. They were carried around by the hot wind, lingering only for seconds, only to disappear forever, and get replaced by something familiar. Something different. I kept my eyes closed. Burnt tires, scent of love and disappointment, coal and piss, blooming flowers. Smoke. 

As I opened my eyes, I realized, I was there. A once in a lifetime experience, seeing a city for the first time, the colours, the patterns, the movements. There were huge buildings, shadow, rain, tiny little people running into tiny little directions, chaotic, mundane, pointless. But, I guess, they see the point, and that is what really matters. I, standing with my eyes wide open, can't see it.

Strange thing about the voices: they arrived last. Smells, first, sights, second, and, as if someone suddenly turned up the volume, I heard everything at the same time. Laughing, crying, time ticking away. 

I stood still for a moment, then plunged into the city. Now I'm just another smell.

Római idők (munkacím) - Prológus

Marcus Gaius Valerius a falon lévő órára szegezte a tekintetét. A másodpercmutató már a hatost is elhagyta, és rendületlenül haladt a tizenkettes felé, hogy a másik kettő mutatóval találkozzon. Marcus a karra helyezte a kezét. Még sosem maradt le a váltásról, és most sem szerette volna elmulasztani a megfelelő pillanatot. Csak egyszer hibázhatsz, figyelmeztette annak idején a férfi, aki kiemelte a csatába készülő choros-ából és felajánlotta neki a munkát. Kiemelkedő fizetést ajánlottak, még a katonai zsoldhoz képest is, és azonnali kezdést, ezért Marcusnak még elbúcsúzni sem volt ideje a gallok ellen vonuló bajtársaitól.

Arról már csak itt lent, a tizenhetedik munkanapján értesült, hogy a teljes zászlóaljat szétverték Lugdunumtól harminc mérföldre délre, a túlélőket pedig egyenként kivégezték .

A mutató elhagyta a kilencest, Marcus tenyere pedig ugyanúgy izzadni kezdett, mint minden egyes alkalommal. Egyre nehezebben tudta követni, milyen régóta is van az állomáson, de nem volt képes megszokni a hatalmas felelősséggel járó stresszt. Még ötszáz láb mélységben is érezte a hárommilliós város nyomását, hallotta a lábak dübörgését, a gondtalan beszélgetéseket, az életeket, amik az ő kezében voltak.

Genezis

Egy 

Ahave egy pillanatra elvesztette az egyensúlyát, ahogy a hajó beleremegett a robbanásba. 

- Hogy állunk? 

- Kitartunk. A pajzsok 75%-on. 

Az nem rossz, gondolta Ahave, de csak egy biccentéssel jelzett. A Diadal talán az egyik legmasszívabb hajó volt a harmadik flottában, egyedül egy elsőosztályú romboló tudott volna kárt okozni benne. És ami azt illeti, éppen eggyel harcolt. 

A terv az volt, hogy mikrougrásokkal átvágnak a Keleti Kvadráns egyik jelentéktelen karján. A felületesen feltérképezett terep messze kívül esett a hadi- és kereskedelmi utaktól, ezért ideális volt egy megkerülő manőverre, hogy aztán a Mélység nyolcadik flottájának a hátába érve a fősereggel harapófogóba zárják őket és súlyos csapást mérjenek az ellenségre. 

Arra senki nem számított, hogy egy kósza rombolóba botlanak itt az isten háta mögött. 

Ahave nem tétovázott, azonnal kiadta a tűzparancsot. Nem kockáztathatta, hogy a hajó hírt vigyen róluk, és bár az összecsapás kimenetele kétséges volt, meg kellett kockáztatnia. 

- Uram, a romboló menekülőre fogta. 

- Minden energiát a fegyverekre. Lőjjék ki, mielőtt ugrani tudna. 

A főgépész habozva nézett fel a monitorok fölé magasodó Ahave-ra. 

- Leereszkedik a bolygó atmoszférájának felső rétegeibe. Uram, ez egy hármas típusú planéta... 

Ahave összeszorította az állkapcsát. A kód azt jelentette, hogy a bolygó gazdag flórával és faunával rendelkezett, így a bolygóközi jog kiemelt védelmét élvezte. Ha most kilövi az ellenséget, akkor a lezuhanó romboló bolygóméretű katasztrófát okoz a planétán, ha viszont vár, a hajó felhasználva a gravitációs gyorsulást parittyaként lő ki a világűrbe, és örökre eltűnik a szemük elől, hogy hírt vigyen a titkos hadmozdulatról. 

Zseniális terv, gondolta magában a kapitány, és gondolatban fejet hajtott az ellenséges parancsnok előtt. Választhat a hadibíróság és a vereség között. 

Csak egy pillanatig tétovázott. 

- Túl régóta vívom ezt a háborút. Lőjjék ki. 

- Uram... –próbált ellenkezni a főgépész. 

- Ez parancs –tette hozzá szárazon. 

A Diadal beleremegett, ahogy az ionágyúk eldördültek. Pár pillanattal később a Mélység rombolója kettétört, a gravitáció pedig a bolygó felé kezdte húzni a roncsokat. Pár perc maradt a becsapódásig. 

- Haladjunk tovább, amint lehet –mondta halkan a kapitány. Adamra gondolt, hogy mit szól majd hozzá. Nem fog örülni, az biztos. Adam soha semminek nem örült. 

- Igenis, uram.

A szervizrobot

AR-2427 napjai egyre nehezebben kezdődtek. Ezt a megállapítást önmaga fogalmazta meg egyik reggel, ahogy percekig képtelen volt mozgásra bírnia a bal könyökében dolgozó szervómotorok egyikét, hogy megkezdhesse a 48 órás műszakot, amit négy óra szervízszünet követett. Ez ugyan nem felelt meg az emberek által használt 16-8 óra beosztású napnak, AR-2427 ennek ellenére mégis szeretett úgy gondolni rá. Itt a Déli-sark közelében amúgy sem számított a klasszikus nap-éj ciklus.

Ezúttal nem volt semmi probléma, bár a mellkasában elhelyezett létfenntartó modul bal középső részében nem szűnt meg a halk, de nyugtalanító kattogás. Elhatározta, hogy ezúttal már belefoglalja a jelentésbe ezt is. Állapotjelentést és esetleges szervizkérelmet a többi jelentési kötelezettségtől eltérően nem írásban, hanem műholdas videotelefonos kapcsolat útján kellett tenni minden műszak kezdetén, amennyiben ez szükséges volt.