Az utolsó menedék

Ahogy lerogyott a kőre és rám nézett, láttam rajta, hogy feladta. Nem tud tovább menni. A horizontig kígyózó útra pillantottam, majd felsóhajtottam, és leültem mellé. A hőségben minden vakítóan sárgán ragyogott. 

- Nem megy tovább?

Megrázta a fejét. Túl fáradt volt, hogy bármit mondhasson, vagy akármilyen érzelmet mutasson nekem. Egy pillanatra lehunyta a szemét, és hagyta, hogy legördüljön pár izzadtságcsepp az arcán. Szerettem volna azt hinni, hogy könny is vegyült közéjük, de nem áltattam magam.

Elnéztem észak felé. A hegyek már ott tornyosultak a távolban, de még jó három napi járóföldre lehetett, amit nem bírt volna ki. Kezdetben próbáltam nem észrevenni, ahogy egyre soványabb és beesettebb lett az arca, de egy idő után nem volt kérdés, hogy baj van. Nagy baj. Té hetes szintű baj.

Félelem

"The terror was just so... crazy. So real... And I knew I had to deal with it. So I just made a choice: I let the fear in. Let it take over, let it do its thing. But only for five seconds. So I started to count: one; two; three; four; five. And it was gone."

Hmm, az egyik követőm elpárolgott, így tuti nem fogja azt gondolni, hogy ezt neki rakom ki. Már tegnap megcsináltam ezt a posztot, de nem akartam félreértést. Na most már akkor mehet.

A TDVR-421516-os aszteroida

A bolygó, amely felé a TDVR-421516-os kódjelű aszteroida közeledett, az Infrakék univerzum Keloghan-fázisában lévő 7108-as galaxis Északkeleti Kvadránsában található Avarges nap körül keringett. A TDVR hiperbolikus pályán közelítette meg a Jementius nevű égitestet, és egy pillanatra elgondolkodott az életen, mint olyanon.

Túlzás lenne azt állítani, hogy TDVR (vagy ahogy ő hívta magát, Jerry) kifejezetten filozofikus aszteroida lett volna, de kisbolygó létére meglepően sokat gondolkozott az őt körülvevő világon, és ahogy mindenki, aki évmilliók óta rója az űrt, neki is kialakult egy saját kis világképe. Ha valaki megkérdezte volna tőle, szerinte mi az élet értelme, akkor a gravitációt adta volna válaszul.

Kérem, állítsák le, ki akarok szállni.

Lusta vagyok utánakeresni, de higgyétek el, ha mondom, nemrég Tuza írt a témában bejegyzést. Akkor nagy haragra gerjedtem, mert már régóta terveztem egy írást a kérdéskörről, erre ő megelőz. Grrr... De most már talán elég idő eltelt, hogy leírjam a saját véleményem az öngyilkosságról.

Először is szeretnék rámutatni, hogy mi a legnagyobb probléma az öngyilkossággal: a véglegesség. Ez az egyetlen dolog az életben, amit ha sikerrel hajtasz végre, 100%-ig biztos lehetsz benne, hogy azt kapod, amit kértél. Már ha nem hiszel olyan baromságokban, mint égi vadászmezők, menny, esetleg pokol. Levetkőzve ezeket a civilizációs tévhiteket belepillanthatsz a halál arcába, és ha még mindig nem ijeszt meg, amit látsz, akkor a kezedben van a döntés. 

Vaczkor

Akik figyelmesebben olvassák a bejegyzéseimet, már találkozhattak a következő posztom tesztalanyával: a nem is olyan régi Longing cikkben lévő macskáról van szó. Igen, Vaczkor a macskám, és igen, ez az írás róla fog szólni. Illetve alapvetően róla.

Hol is kezdjem... Vaczkor gyakorlatilag az első macskám, tehát nem igazán vagyok otthon a macskatartás témakörében. De, szerencsére, neki meg én vagyok az első gazdája, lévén a hátsó udvarunkra született egy kóbor macska második kölykeként. Az anyja lakhatott a pincében télvíz idején, és három kis poronttyal hálálta meg a törődést. Ők Hógolyó, Sajt és Vaczkor, előbbi kettőt elajándékoztuk, így maradt nekünk egy kis csöppség. 

Longing

Nem vagyok egy profi fényképész, de ezek egész jók lettek. Magyar cím: vágyakozás.