A nagybetűs Zene

Nem fogok vitatkozni, nem is vitára akarom bocsájtani. Csak simán kijelentem, hogy ez a nagybetűs Zene. Mind összetettségében, mind virtuozitásában, mind zeneelméleti szempontból ez itten a valaha írt legjobb szám. Kérdés lezárva.

The Last Keeper

(A novella a Short Fiction Workshop órára készült, a feladat egy Jakarta-ban játszódó történet megírása volt. Elismerem, nem a legjobb írásom, de azért olvasható. Ez a novella egy olyan nagyobb történet részlete, amit sosem fogok megírni. Igen, ez biztos fura, de szeretek ilyet csinálni.)

Alice couldn’t sleep a second during the fourteen-hour-long flight from Moscow to Jakarta. She was nervous for the whole time, but as the huge landmass of the island of Java appeared in the left window of the small private jet, she felt more uncomfortable than before. Everything went smoothly so far, which could have meant two things: either Vladimir became a decent man, or there was something to happen before they would land. And Alice knew Vladimir too long to believe in the former. 

Her left leg fell asleep so she stood up and moved around in the small cabin. She couldn’t find a comfortable position during the fourteen-hour trip but it didn’t matter: she had to get to Jakarta as fast as possible and if it meant she had to beg Vladimir for the most ragged private jet ever flown, so be it. She moved to the window and looked outside. The plane was flying at about 17000 feet, and thanks for the cloudless sky Alice could see the Indian Ocean stretching out to the distance with countless smaller and bigger islands. They were approaching the biggest of them: Java.

Gondolatok a szakításról

Valahogy mindig akkor állok neki bejegyzést írni, amikor rengeteg más dolgom lenne: most például negyven oldalnyi neveléstörténet várja, hogy holnap tízig elintézzem, négyre pedig egy Jakarta-ban játszódó novellát kéne megírnom, angolul. És mégis, most úgy érzem, van egy téma, amiről sokkal inkább időszerű lenne beszélni, ez pedig a szakítás. Az utóbbi időben sok gondolat megfogalmazódott a fejemben ezzel a nagyon nem egyszerű dologgal kapcsolatban, ezeket próbálom meg rendezett formában átnyújtani nektek.

Szóval a szakítás. Először is lássuk be, hogy egy borzasztó nehéz dologról van szó, és bár sokaknak életükben nem kell megtapasztalniuk, elég csak egyet végignézni is. Kezdjük az alapokkal. A kezdetek kezdetén kétfajta szakítás szerepelt az olimpia műsoron, de a harmincas években eltörölték a súlyemelés sportág egykaros válfajait, így csak a kétkaros szakítás maradt porondon. Mint tudjuk, a súlyemelés összetett versenyszám, ami kezdetben ötféle ágból állt össze, míg az utolsó változtatásra, 1973-ra már csak a kétkaros szakítás és a kétkaros lökés alkotta a kettős összetettet, és ez a mai napig is így van.

The Necklace

(A novella a Short Fiction Workshop órára készült három hete, nem volt megadva kritérium)

"I'm leaving", I said after an especially lazy afternoon. She was lying on the couch starring at the wall. Her voice was neutral, as usual. 

"Be my guest" 

She hated me from the beginning, it was obvious. She's never told me, but there was no need to say it loud. She hated me from the second we met in the sewers, under Rockbridge. But I had the gun. 

"This time for real, Evlyn" I was bluffing, she knew it and I knew she had known. She couldn't stand the drama, so I gave her as much as I could. 

"God help me Josh, I will kill you with my bare hands if you don't leave now." 

"You will need that skill. I still have the gun." 

I moved to the window and stared out to the city. The ruins of the hospital lay across the street. We moved to this place to raid the building, but that was almost two months ago. There was no medicine left there, but for some reason we stayed where we were.