Better Call Saul 1x01-02 kritika

(Előszó: Ez a kritika a Sorozatjunkie felkérésére készült, azonban egyszer csak kiderült, hogy más már írt egyet, így erre már nem volt szükség. Első két részes spoilerek!)

Breaking Bad-rajongóként, meg úgy általában olyanként, aki él-hal a minőségi tévésorozatokért, úgy vártam a Better Call Saul-t, mint a Messiást. Vince Gilligan produktuma kétségkívül sorozattörténelmet írt, végérvényesen kiemelte a széles tömegek számára is a tévézést a mostoha kistestvér szerepéből, sőt, sokan már a hanyatló Hollywood ellenpontjaként látják a médiumot. Hogy ez így van-e, arról napestig lehetne vitatkozni, most inkább beszéljünk arról, hogy mennyire Breaking Bad a Better Call Saul, és milyen érzés (illetve érdemes-e) az eredeti ismeretében nézni a spinoffot. Röviden: igen.

Ami elsőre is szembeötlő, hogy a Better Call Saul hajszálpontosan ugyanazokat a külső jegyeket hozza, mint a Breaking Bad. Legyen szó rögtön a nyitásról (a Breaking Badre jellemzőek voltak a különleges cold open-ek, főleg az olyanok, amikor valamit a szemünk előtt állítottak elő ritmusos vágások kíséretében), ahol ezúttal nem metanfetamint láthatunk készülni, hanem kakaóscsigát, vagy a sárgás szűrőről, esetleg a klasszikus, széles beállításokról és gyönyörű fényképezésről. Mind-mind olyan, mintha véget sem ért volna a Breaking Bad, hanem egy flashback évaddal folytatódna. Hogy ez jó-e? Nos, véleményem szerint igen. Ugyan Walter White kalandja lezárult, Vince Gilligan úgy döntött, van még elmesélnivaló ebben a világban, méghozzá Saul Goodman története. Az, hogy csak itt-ott tér el a kezdeti formulától lehet nézőcsalogató eszköz és a „franchise” fontos része is, de az mindenképpen igaz, hogy jól működik.

Saul Goodman karaktere pedig érdekes lehet egy újabb fejlődéstörténet elmesélésére. Saul itt még nem Saul, hanem James M. McGill, és nagyon sok szempontból ellentéte az évekkel későbbi önmagának (bár van ahol már látni, hogy lesz ebből a figurából az a Goodman, akinek mindenre van B-terve), leginkább próbál életben maradni a jogi életben. Gyakorlatilag ugyanúgy egy fordított fejlődésregény lesz a sorozat központi eleme, mint Walter White története volt, azonban ezúttal ismerjük a sztori végét (pontosabban egy állomását: a sorozat első jelenetei arra engednek következtetni, hogy szó lesz a Breaking Bad utáni eseményekről is). Ehhez pedig, lássuk be, Saul Goodman karaktere volt a legideálisabb a főbb szereplők közül, hiszen nem része a White családnak és van is értékelhető múltja, ellentétben mondjuk Jessie-vel. Az csak hab a tortán, hogy Bob Odenkirk lubickol a szerepben, én ezt a figurát akármeddig el tudom nézni, ha profin megírt szöveget és jó rendezőt kap.

A Better Call Saul erőteljesen épít a Breaking Bad nézőként már meglévő tudásunkra. Az egy dolog, hogy amolyan elhanyagolható cameoként megjelenik a jó öreg Mike (ezt az előzetesek is elspoilerezték), de az első rész végén sikerül belefutni az Albuquerque-i alvilág jelenlegi kiskirályába, Walter White első nemezisébe, a vadállat Tuco-ba. Jó volt látni a régi karaktereket újra, és sem erőltetettnek nem érződött, sem pedig nem zavarta össze a timeline-t (ez gyakori probléma előzmények esetén).

Hogy a sorozat milyen irányba fog elindulni, még nehéz megmondani. A Breaking Bad nagyon sokáig a tűzoltásról szólt, amikor az egyik kulimászból keveredtek a főszereplők a másikba, folyamatosan mentve az irhájukat. Ugyan a második rész közepéig nagyjából itt is erről volt szó, azonban az oda berakott montázs nagyon elütött az eredetiben látottaktól, és azt sugallta, hogy Saul/James nagyobb kontrollt tud az események fölött gyakorolni, mint mindenki kedvenc kémiatanára.

Ugyan ez a kritika nagyon lelkendezősre sikerült, hozzá kell tenni, hogy ez még nem az a szint, amit a teljes fordulatszámon pörgő Breaking Bad produkált, és hiába áll jelen pillanatban az IMDB-n 9.5-ön a sorozat, ott még nem tartunk. Egyelőre ez nem is probléma, hiszen az eredetinek is idő kellett, míg felpörgött, és a pozitív hangvétel valószínűleg inkább annak szól, hogy látni a potenciált a Better Call Saul-ban arra, hogy méltón továbbvigye a Breaking Bad örökségét. Én, mint az eredeti nagy rajongója, 8/10-et adok az első részre, és 8,5 pontot a másodikra, úgy gondolom, utóbbi nem csak hogy jól sikerült, de érdekes irányba mutatott a jövőt illetően.