Az a jó ebben a blogban, hogy a kutya sem nézi. Már nem is emlékszem, mikor indítottam, de azt tudom, hogy eredetileg a novelláimat akartam ide kirakosgatni. Csak azok elmaradoztak, ahogy apadt a kedvem az íráshoz. Sikertelenség vagy lustaság, teljesen mindegy, a lényeg, hogy más területeken kezdtem próbálkozni.
Ebből lett a másik blogom. Persze lehet mondani, hogy ez is írás, csak más a válfaja (humor), de valahogy mégsem tudok rá komolyan tekinteni. Először is az egész egy koppintás, csak a debreceni viszonyokra levetítve. Amolyan szürke zóna ez: valahol eredeti, de mégsem ez igazi. Na mindegy. Ha valaki olvassa ezt, akkor az csakis a blogon át juthatott ide, ez esetben üdvözlöm, és íme, ez van a humorbombák és -gyutacsok mögött. Az ember a függöny mögött, ugye. Nem is fejteném jobban ki ezt az analógiát, nem érdemes.
De nem ezt akartam mesélni. Az egyik barátom blogján olvastam a lezárásról. Mármint párkapcsolatilag, és ez eszembe juttatta, hogy majdnem egy éve történt. Ami azt illeti, most lesz egy éve. Sok minden történt ezalatt az egy év alatt, és szilárdan hiszem, hogy így kellett lennie. A dolgok olyan logikusan következtek egymásból, hogy bizton állítom, ha akkor nem töri össze a szívem, akkor most feleannyira sem lennék boldog, mint amilyen vagyok. Csak egy fellángolás volt, semmi több. A mostani azonban... Szóval igen, jó, hogy így alakultak a dolgok.
Mikor meglátom, nem zavar. Nem szorul össze a gyomrom. Semmi. Inkább csak szánalom. És azt hiszem, ez azt jelenti, hogy sikerült lezárnom azt a rövid, de annál meghatározóbb fejezetet. Igen, meghatározó, de sajnos a rossz értelemben. Mert nem csak a mostani boldogságomat kaptam a dologtól, hanem egy újabb nagy adag frusztrációt és szorongást is, amiből eddig is elég volt, és nagy részük leépítése komoly éveket vett igénybe tőlem. Ilyen lehet, amikor otthagynak az oltárnál: azt hiszed, sínen vagy, de a másik nem hajlandó bevenni az utolsó kanyart, és faképnél hagy. Utána pedig jöhet a legcsodálatosabb lány, akivel valaha találkoztál, és tudod róla, hogy nem lenne képes megtenni veled ugyanezt, és nem is akarná, de attól még ott van a görcs a gyomrodban. Ott van, és ott lesz még sokáig is, és nem tudod, ki hibája ez igazából: talán a tied. Érdekes ez? Nem. A lényeg, hogy vége.
És ez lenne a mai poszt lényege: leírtam, és nem kívánok akár egy gondolattal többet is pazarolni erre a dologra. Igazából már rég így vagyok vele, de most (ahogy írta, a haver blogbejegyzésének hatására) úgy éreztem, le kell írnom. Namaste, and good luck.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése