Az eredendő rossz

Tegnap kiraktam a blogomra a Voldemortos cikket, amire (szinte) fénysebességgel érkezett a roppant alapos és kimerítő válasz はるこ-tól/től, aki nagyrészt egyetlen mondatomra reagált (amivel azt hiszem, ki is nyitottam a bicskát a zsebében, már félek a következő személyes találkozásunktól), miszerint nincs eredendő rossz. Ezt az állítást ő egy valós életből vett példával erősítette meg, ami mindenkinek ismerős lehet, akit az ország keleti részébe vetett a sors.

Sok dolgot nem szeretnék hozzátenni ahhoz, amit írt, mert sajnos nagyrészt egyet kell vele értenem. Igen, erre a világ legkönnyebb dolga ráfogni, hogy rasszizmus, meg mocskosjobbikosok, de érdekes módon itt, Szabolcsban, Borsodban és Hajdúban sokkal könnyebb rasszístának lenni, mint mondjuk Győrben vagy Pécsett. Szinte adja magát a dolog. Erről a témáról nagyon, de nagyon sokat tudnék írni, de azt hiszem, nem érdemes. Már mindent leírtak előttem, és a meddő vitát nem az én kis picsányi blogbejegyzésem fogja elmozdítani a holtpontról. A fenébe is, egy ártatlan, jóhiszemű ember felkoncolása nem volt elég, hogy kinyíljon a vezetők szeme (igen, Szögi Lajosról beszélek).

Mindössze arra szeretnék rámutatni, hogy azok, akikre はるこ utalt, nem eredendően rosszak, de érdekes módon ezt ő is tudja, hiszen a cikkben többször hangsúlyosan kijelenti, hogy a szülők igencsak ludasak a dologban. Az én elméletem szerint nem lehet senki eredendően rossz, hiszen a természet nem ismeri a jó és a rossz fogalmát, csak a funkcióét: nem nyilatkozik morális alapon, ezért a génekben nincs benne, hogy valaki bűnöző lesz, vagy gonosz. A születés pillanatában különböző génekkel rendelkezünk, jobbakkal és rosszabbakkal, de egyik sem feltételezheti, hogy valaki kővel fogja megdobálni az ártatlanokat.

Ami viszont igeni számít az az, ami a születés után történik: a nevelés. És lássuk be, ritka az, hogy valakiből rendezett családi háttérrel, szerető és gondoskodó szülőkkel egy ilyesfajta söpredék váljon. Sajnos a bejegyzésben említett esetekben a szülők pont szarnak a gyerekre, és a kicsik csak azt veszik át, amit otthon látnak: erőszak, brutalitás, gerinctelenség. Ők pedig ugyanezt fogják átadni a gyerekeknek, és ez a folyamat sajnos nem olyan dolognak tűnik, aminek gátat lehet szabni. Én látom, hogy a szüleim, akik tanárok, mit szenvednek a hátrányos helyzetűekkel, hogyan próbálják felhúzni őket, és azok hogyan térnek vissza pontosan a szülők által kivájt mederbe, amint kikerülnek az iskolából (az általánosból, többről nem is álmodhatnak, és amit azt illeti, nem is akarnak álmodni).

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy igenis tagadom az eredendő rossz létezését: mindig van valamilyen pszichológiai behatás, ami ezeket a viselkedésformákat eredményezi. Amúgy meg egyetértek.