Julie Smith az előírásoknak megfelelően széles mosollyal üdvözölte a hazatérő férjét.
- Milyen volt a napod, drágám? -kérdezte, miközben átvette a férfi kabátját és a kalappal együtt az előszobai fogasra akasztotta. John a szokásosnál is szótlanabb és mogorvább volt ahogy egyenesen a nappaliba ment.
- Meleg a vacsora.
- Nem vagyok éhes.
- Berakom a sütőbe.
A férfi intett és bekapcsolta a tévét. Csak sercegés jött be rajta.
- Mi a ...?
Julie pont akkor ért vissza a konyhából.
- Jaj szívem, bocsánat, nem figyeltem Juniorra, és elcsavargatta a tévét, de...
John felpattant és a készülékhez sietett.
- Ennyi dolgod van, hogy erre figyelj! Havi egyszer, egyetlen egyszer fontos lenne, hogy ne kelljen a tévét állítgatnom, és képtelen vagy ezt rendesen elvégezni!
Julie szeme könnybe lábadt, de nem szólt semmit, csak lehajtotta a fejét és a cipője orrát kezdte nézegetni. Ezt a technikát a női magazinban olvasta, és még pont azok közé a trükkök közé tartozott, amit nem tiltott a szabályzat, de könnyebbé tehette az életét. A sütőben hülő kétfogásos vacsorára és az emeleten alvó Juniorra gondolt.
- Sajnálom.
John még elmormolt pár keresetlen szót, mire végre sikerült megtalálnia a frekvenciát.
- Jó estét, Amerika! Ma 1958 október hatodika van, önök a Hetes Csatornát nézik, és nemsokára híreket mondunk. Előtte azonban...
Előtte azonban a számhúzás. Julie a konyhába sietett és felkapta a bontatlan borítékot, és közben azon gondolkozott, hogy lehetett ennyire feledékeny. Reggel, amikor a postás becsöngetett a küldeményekkel, még eszében volt, de aztán Mary hívta dél körül, és azóta is csak azon járt az esze. Mindennél jobban szerette volna megbeszélni Johnnal, de az alkalom nem volt megfelelő.
Még épp időben ért vissza a tévészobába. A tévé képernyőjét Wallson elnök csontos, nyúzott arca borította be. Bár szigorúan tilos volt lenémítani a készüléket a lottót felvezető szokásos elnöki beszéd alatt, John mégis annyira halkra vette, hogy épphogy hallani lehetett.
Julie odaadta a három borítékot, és leült az átlós fotelbe. John üveges tekintettel nézett rá.
- Munkába menet lefújta a szél a kalapomat. Átkozott egy időjárás.
- Majd elmúlik -Julie tudta, hogy nem az időjárásról beszélgetnek.
- Már egyáltalán nem vagyok benne biztos.
Wallson beszédét taps és mosolygó gyerekek képe zárta le. Az elnök szavait előre felvették, és a Hetes Csatorna az ország harminckilenc további állami-helyi tévéjéhez hasonlóan a Központi Csatornától vette át a felvételt, majd a lekeverés után újra regionális adásra váltott: élőben kapcsolta a stúdiót, ahol már mosolyogva álltak a húzók. John hangot adott a készülékre.
- Jó estét, Carolina! Ez itt az év tizenegyedik lottóhúzása, én Trevis Goodman vagyok.
Julie nem tartotta különösen jóképűnek a harmincas évei közepén járó Trevist, de volt valami a férfiban, ami felcsigázta a kíváncsiságát. Ő volt a közvetítő, aki minden hónapban a nappaliba hozta a halált. A nő megborzongott, de nem szólt semmit.
- Kérem a tisztelt nézőket, készítsék elő a borítékaikat, és a szabályoknak megfelelően bontsák fel azokat... most!
A képernyőt beborította a kéken pulzáló "ENVELOPE TIME" felirat.
- Amíg ezzel vannak elfoglalva, hallgassunk egy kis zenét! A mai vendégeink a Johnny Cash and the Coins, akik a legújabb albumukról mutatják be az "Ain't better place"-t. Hallgassák sok szeretettel!
John keze remegett. Julie már harmadik éve ült itt vele, és nézte végig, ahogy a férje kibontja a borítékot, de még sosem látta ilyennek. Valami határozottan nem volt rendben. Még soha nem vágyott jobban rá, hogy beszélhessen vele, de jól tudta, hogy azzal csak bajt hozna magukra. Ott volt tőle egy karnyújtásnyira, és mégsem mondhatott semmit: nem volt olyan nyelv, amit a férfi megértett volna, de a Figyelők nem.
Egymás után került elő a három lap. Jack vetett egy gyors pillantást a számsorokra, majd elrendezte a kék, piros és sárga papírokat az asztalon.
- Frank szerint front van ma -mondta a nőnek anélkül, hogy ránézett volna.
- Ezért vagy ideges?
A férfi bólintott. Julie gyomra görcsbe rándult. Egyikük sem tudta, Frank honnan szerezte az információit, de az utóbbi kilenc alkalommal előre tudta, az állam melyik megyéjéből húzzák ki a "nyertest". Februárban Jack azzal jött haza, hogy Frank szerint Williamsburgben komoly vihar volt várható, rá egy hónapra Wake megyére jósolt aszályt. Bár egyik sem valósult meg, végül a "nyertesek" abból a két megyéből kerültek ki. Azóta Jack minden alkalommal titokban feljegyezte Frank jóslatait, amik egymás után jöttek be.
Julie csak annyit tudott Frankről, hogy autista, és hogy valami névleges munkát végez a városházán. Egyszer látta a három év alatt, amikor váltás nyakkendőt vitt be Jack-nek. Ugyan csak másfél éve történt, nem tudta felidézni az arcát.
Johhny Cash meghajolt, és a taps kíséretében elhalványodott a kis színpad, ahol a zenekarával állt. Julie átült a férje mellé a kanapéra. Nem volt benne biztos, ez mennyire szabályos, de megszorított a férfi kezét. Jéghideg volt.
- Remek zene, köszönjük szépen -Trevis színpadiasan megtapsolta a fellépőket, majd cinkos mosollyal a kamera felé fordult. -Eljött hát a pillanat, amire mind vártunk. Cindy, megkérhetlek...?
Cindy botrányosan rövid szoknyában betolta a képbe a számhúzó gépet. A sorsolást maga a masina végezte, a bonyolult keverési folyamat után kiemelt egy golyót és a a kiadónyílásba ejtette. Julie kislánykora óta nézte a számhúzást, az mégis mindig ugyanúgy zajlott, a húsz év alatt gyakorlatilag semmit sem változott. Néha az emlékezete is megtréfálta, és úgy rémlett neki, hogy a számhúzó már akkor is a harmincas éveiben járó Trevis Goodman volt, de tudta, hogy ez képtelenség.
Cindy műmosolyt villantott a kamerába, és beüzemelte a gépet. A golyók vad táncba kezdtek a készülékben, míg végül az egyik kiemelkedett, és üreges koppanással a nyílásban landolt. A lány kiemelte a golyót és felmutatta.
- Kettes -Trevis Goodman hangja bántóan éles volt. A kettes nem volt jó, nagyon nem. Julie a számokra pillantott. A szokásnak megfelelően az első hat számjegy megegyezett mindhárom lapon, csak a legutolsó tért el. Az, hogy a kettes szám volt a számsoruk élén, még nem jelentett semmit: közel negyven millió háztartás volt Carolina-ban, ezért annak az esélye, hogy valamelyiküket kihúzzák, elenyésző volt. A nő mégsem tudott teljesen megnyugodni.
- Mi lesz a gyerekkel, ha valamelyikünk...
John úgy nézett rá, mint akibe villám csapott.
- Csitt már! Bolond vagy?!
Cindy közben kihúzta a második számot is. Hetes. Szerte az államban milliók könnyebbültek meg, de Julie még nem dőlhetett hátra.
- John, erről beszélnünk kell, akár tetszik akár nem. Nem tiltja a szabályzat, hogy gondoskodjunk a saját gyerekünkről.
A férfi a fogai között préselte ki a választ, miközben tekintetét a képernyőn tartotta.
- Hallgass! Tudod, hogy sok szabály nincs leírva.
- Négyes.
Julie emlékezett az első húzásra, tizenkettő körül lehetett. Akkor még a rádióban zajlott az egész, illetve megyénként egy tévéházban lehetett a képernyőn követni az eseményeket. A legelső alkalommal az egész környék ott tolongott, bár senki sem tudta, mire számítson. Mindenki hallott a szükségállapotról, és pletykáltak a lottóról is, de nem sokan vették komolyan. Dohány- és izzadtságszag lengte be a termet, Julie pedig utat tört magának a lábak tengerében, hogy a legelső sorból láthassa a történéseket.
- Kettes.
Azóta húsz év és kétszáznegyvennyolc húzás telt el, de Julie összesen négyszer járt ennyire közel a nyeréshez. Már a negyedik szám stimmelt.
- Kilences.
Öt. Öt éve, amikor négyhónapos terhes volt Juniorral, John került közel, hogy kihúzzák a számait. Egyedül az utolsó kettő nem stimmelt, aztán a keresztelőn tudták meg, hogy John valami harmadunokatesvérét vitték el. Azt mondta, érdekes, és szórakozottan mosolyogva kavargatta tovább a kóláját, de Julie látta rajta, hogy felzaklatta a dolog.
- Nulla.
Nem, nem történhet meg. A nő úgy érezte, el fog ájulni, de összeszorította a fogát, és merően a lapokra bámult. Még sosem jártak ennyire közel. Egyetlen szám maradt. A gép mintha lelassult volna, Julie ki tudta venni az összes golyót egyenként. Mintha a színeket is látta volna, pedig az adás standard fekete-fehér volt. John mindig azt mondta, hogy már csak hónapokra vannak a színestévéktől, de valahogy sehogy sem akart elmúlni az a kis idő. Pedig olyan kíváncsi lett volna, milyen színű Cindy ruhája...
- Egy.
A szobában megállt az idő. Trevis Goodman még beszélt, de egyikük sem hallotta, majd átkarolta Cindyt, és integetve a kamerába mosolyogtak, amíg le nem oltották a lámpákat a stúdióban.
Julie tért hamarabb magához és megszorította a férje kezét. Olyan érzés volt, mintha egy jégtömböt szorongatott volna.
- Nem minket húztak.
- Nem -John talán még fel sem fogta, talán egészen máshol járt, de a nő nem látta rajta a megkönnyebbülést. Egy pillanattal később a férfi felpattant és a telefonhoz sietett. A hívott oldal kényelmetlenül sokáig csengett ki, mire felvette valaki. Julie a kanapéról hallgatózott, nem mert megfordulni.
- Anya... ti...? -John hangja remegett.
Hallotta, ahogy a férfi lerogy a padlóra.
- Apa... Nem...
Julie erre nem készült fel. A konyhába ment és elcsomagolta a vacsorát másnapra.
Andrew Smith végigbeszélte az utat. A szemét bekötötték, de a száját nem peckelték fel, és gondoskodott róla, hogy ezt megbánják az útitársai.
- Mocskos szemetek! Én már Európában harcoltam a büdös seggetekért, amikor titeket még pelenkázni kellett. Rohadjatok meg Wallsonnal együtt, féreg banda!
Másfél órányi kocsikázás után a jármű megállt, kiráncigálták a hátsó ülésről és a a karjánál fogva vezették még egy darabig. Homokot érzett a lábujjai alatt. Éppen egy újabb adag káromkodást akarta a kísérőire zúdítani, amikor ütést érzett a tarkóján és elájult.
Mikor felkelt, már egyedül volt, de a szemkötőt levették. A homokban feküdt, és ahogy feltápászkodott, csak még többet látott belőle maga körül. Sötét volt, és egyre hűlt a levegő.
- Rohadt nácik -morzsolta el a bajusza alatt, de másra már nem volt ideje. Valami láthatatlan erő kezdte húzni, látta, ahogy a homokszemek őrülten kavarognak körülötte. Andrew Smith ugyan gyakorlatilag már akkor halott volt, amikor kihúzták az utolsó számot, biológiailag pedig csak hetekkel később halt meg, életében ekkor volt utoljára tudatánál.
- Bekaphatja mind -gondolta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése