A bolygó, amely felé a TDVR-421516-os kódjelű aszteroida közeledett, az Infrakék univerzum Keloghan-fázisában lévő 7108-as galaxis Északkeleti Kvadránsában található Avarges nap körül keringett. A TDVR hiperbolikus pályán közelítette meg a Jementius nevű égitestet, és egy pillanatra elgondolkodott az életen, mint olyanon.
Túlzás lenne azt állítani, hogy TDVR (vagy ahogy ő hívta magát, Jerry) kifejezetten filozofikus aszteroida lett volna, de kisbolygó létére meglepően sokat gondolkozott az őt körülvevő világon, és ahogy mindenki, aki évmilliók óta rója az űrt, neki is kialakult egy saját kis világképe. Ha valaki megkérdezte volna tőle, szerinte mi az élet értelme, akkor a gravitációt adta volna válaszul.
Ahogy egyszer kifejtette az egyik bolygónak, ami mellett negyvenezer kilométerre húzott el, a gravitáció az, ami összehozza a testeket és ugyanakkor ellöki őket egymástól. Bár a bolygó nem válaszolt erre semmit, Jerry elégedett volt a beszélgetéssel. Amúgy is ritkán válaszoltak.
Jerry hiperbolikus aszteroida volt, azaz pályája miatt gyakran közelített meg más égitesteket, ám nem csapódott be: a másik bolygó gravitációs vonzása felgyorsította és parittyaként lőtte tovább az ismeretlenbe. Jerry kezdetben, az első pár millió évben úgy hitte, egy előre kötött pályán halad valami cél felé, amit valami isteni akarat kijelölt neki. Találkozott útközben más aszteroidákkal is, akik lelkesen mesélték, hogy fognak becsapódni, és eggyé válni valamelyik nagyobb testvérükkel.
Egyszer egy különösen lelkes kisbolygó, valami Tim vagy Jim elmondta neki, hogy az aszteroidák az elpusztult bolygók testéből születnek, és a céljuk, hogy újra egységet alkossanak. Ez pedig a felszíni becsapódással történik meg. Nem sokkal később Tim (vagy Jim) ütközőpályára állt az Eros-szal, és halk robajjal becsapódott a bolygó felszínére, egyedül hagyva Jerry-t.
Onnantól kezdve TDVR izgatottan várta, hogy mikor jön el az ő ideje. Minduntalan leste a távolban feltűnő égitesteket, és különös izgalom remegtette meg, amint megérezte a gravitációs vonzást, ahogy a másik maga felé csábítja. Minden egyes alkalommal szentül hitte, hogy végre véget ér az utazása, és egyesülhet a bolygóval, de ez egyszer sem történt meg. Jerry ekkor még nem tudta, hogy mit jelent hiperbolikus aszteroidának lenni.
Ezt egy csapatnyi fásult tudós magyarázta el neki, akik valami sötét anyagot kerestek, de csak Jerry-t és hozzá hasonló, unalmas égitesteket találtak. A hiperbolikus kisbolygók elkerülik az ütközőpályát és sosem csapódnak be, mondták neki unottan, majd faggatni kezdték a sötét anyagról, de Jerry hosszú útja során egyszer sem találkozott hasonlóval. Ez felbőszítette a tudósokat, és sörösdobozokkal dobálták meg az aszteroidát.
TDVR ettől a pillanattól tudta, hogy hiába várja a becsapódást, a pályára állást, a mindent elsöprő, elemi erejű robbanást, ez nem fog megtörténni. Tudta, mégis reménykedett. És most, ahogy a Jementius felé közeledett, újra, milliomodoszorra is összeszorult a gyomra, ahogy feléledt benne a remény: talán ez lesz az. Talán elég erős lesz a gravitáció, hogy a rövid közeledés után ne taszítsa el magától a bolygó, ahogy mindig történt. Talán most...
Ahogy a Jementius vöröslő tömege lassan betöltötte a látómezőt, Jerry minden eddiginél erősebben koncentrált, oxigéncseppek jelentek meg rajta a koncentrációtól. Szinte látta maga előtt a becsapódási görbét, ahogy könnyed ívvel megkerüli a bolygót, egyre közelebb érve a felszínhez, míg végül egy különösen csábító ponton eléri a földet. De nem ez volt Jerry sorsa. Érezte, ahogy gyengül a vonzódás. Kapkodva próbált kapaszkodót keresni, de esélye sem volt, egyre távolabb sodródott a görbétől. Lassan feladta a küzdelmet, és maga mögött hagyta a bolygót.
Végtelen ürességet érzett magában. Egy másodpercre elhitte, hogy a Jementius lesz az, de akárhogy próbálkozott, egy ponton túl halálra volt ítélve: ha megszakad sem tudta volna visszaverekedni magát a kívánt pályára. Folyékony nitrogénnel pettyezte be az űrt, amerre elhaladt, s halk szipogással verte fel a naprendszerek csendjét.
Háromszáz év múlva pillantotta meg az Aspargust, nem sokkal később pedig megérezte a gravitációs vonzást. Most sikerülni fog, gondolta. Most pályára tudok állni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése