Játékbemutató: The Elder Scrolls V – Skyrim

Nem is olyan rég azt ígértem, hogy mindenfajta válogatott témákkal fog foglalkozni a blogom, ennek jegyében egy újabb területre próbálok betörni: az itt eddig csak érintőlegesen említett számítógépes játékok, azon belül pedig a játékbemutatók világába. Mivel fogalmam sincs, hogy mégis milyen beállítottságú az olvasótáborom, ezért kezdeném az alapokkal.

Szóval van egy olyan dolog, hogy számítógép, és arra vannak olyan cuccok, hogy játékok. Ezek célja minden esetben az, hogy egy virtuális világot hozzanak létre, ami a lehető leghihetőbb, leginkább a minket körülvevő világnak megfelelően működik, egyetlen különbséggel: a világ középpontjában a Játékos áll, köré épül minden, és ennek megfelelően a Játékos mindig eléri a célját. Erről az aspektusról még tervezek írni egy külön cikket, szóval stay tuned.

Bögresor: The Office

A tizedmásodperc erejéig fontolóra vettem, hogy indítok egy külön blogot a bögréimnek, de aztán elvetettem az ötletet. Mivel ez is hozzám tartozik, fölösleges lenne kitépni az anyablog szívéből, és külön utakra terelni. Nem azt mondom, régebben komolyan akartam csinálni egy külön blogot a bögréknek, ami egyre nagyobb lett volna, amíg már a világ minden tájáról érkeznek szebbnél-szebb ivóedények.

Aztán feladtam a dolgot. Most viszont, hogy komolyabban ráfeküdtem a Man Behind The Curtain-re, itt az idő, hogy kicsit moderálva, de felmelegítsem a régi ötletet. Tehát mostantól kezdve, határozatlan időközönként képeket fogok blogolni a kedvenc bögréimről, új szerzeményeimről, stb, és ha van, a kis sztorit is mellékelem hozzá.

Íme tehát a szerény gyűjteményem legkedvesebb darabja, a Michael Scott-bögre, a tovább után a hozzá kapcsolódó történettel:

Így jártam anyátokkal: hogyan írjunk a célközönségnek

Azt hiszem, nem kell bemutatnom a címben említett sorozatot: a 2005-ben indult széria immáron a 8. évadot tapossa, és jó 4-5 éve meghódította hazánkat is. Ma már legalább annyira közhelynek számít, mint mondjuk 10 éve a Jóbarátok. Nemrég elgondolkoztam rajta, hogy egész pontosan minek is köszönhető az az elképesztő népszerűség, aminek a sorozat örvend, és bár nem vagyok egy Szirmai Gergely, megpróbálkozom rávilágítani az okokra.

Jobban mondva az okra, ugyanis egyetlen egy, alapvetően döntő fontosságú érvet találtam a sorozat kultstátuszba emelésére, és ez a karakterterek jelleme. A készítők mesteri szintre járatták azt az aranyszabályt, hogy ismerd a közönséged. Ők ismerték, és sebészi pontossággal írták le az annyira fontos 18-49 korosztályt, mindössze 5 karakter felhasználásával. A Marshall-Lily-Ted-Barney-Robin ötösfogat gyakorlatilag lefedi a fent említett korosztály 99%-át, és ennek megfelelően olyan élethelyzetekbe csöppennek, amik láttán ez a hatalmas szám csak bólogat, hogy igen, nekem is volt ilyen. Máris személyessé vált az élmény. De lássuk sorban a szereplőket!

2013.gif

Tudom, azt mondtam, semmi belföldi politika, de az adekvát humorra mindig vevő vagyok.

A meleg-kérdés

Tegnap, mikor egy kis interblogárius iszogatás ürügyén megérkeztem はるこ rezidenciájára, ő azzal fogadott, hogy Tanja megint alkotott. Régebbi olvasók (vannak egyáltalán ilyenek...?) emlékezhetnek, hogy egyszer már kinyílt a zsebemben a bicska a kishölgy blogja kapcsán, de akkor csak egy egyszerű "szembemegyek a konvenciókkal, mert ettől leszek különleges"-féle hipszternek neveztem, most viszont bebizonyította, hogy egy beszűkült nézőpontú wannabe.

Nem szoktam ilyen durva szavakat használni, ezért elnézést is kérek, de nem vonom vissza egyiket sem, sőt: a cikk és a kommentek olvasása közben az jutott eszembe, hogy akiknek ennyi eszük van, hogy tudnak reggel úgy felkelni, hogy nem törik ki a nyakukat, mikor kimásznak az ágyból. És elnézést, de aki szerint a szexuális vonzódás a nevelésen múlik, vagy hogy a homoszexualitás betegség, azoktól ez is nagy teljesítménynek számít.